Egy friss hír kapcsán sokaknál kigyulladt a piros lámpa, amikor Kármán András legutóbbi parlamenti meghallgatásán azt mondta, hogy „megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez kapcsolódó indokolatlan kedvezményeket”.
Egy ilyen mondat könnyen úgy csapódik le, mintha a bizalmi vagyonkezelés egész intézményét „vonnák vissza” vagy „üresítenék ki”. Pedig erről szó sincs. Aki ismeri a bizalmi vagyonkezelések helyzetét, az megértheti a mögötte húzódó kormányzati szándékot is.
APELSO Blog
„Megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez indokolatlanul kapcsolódó kedvezményeket” – mit jelent ez valójában, és mit tekintünk indokolatlannak?
Mi számíthat indokolatlan adóelőnynek?
Az APELSO-nál már a tavalyi évben is rengeteget foglalkoztunk a témával, nem véletlenül készítettük el a „Tegyük helyre a bizalmi vagyonkezelést” nagysikerű blogsorozatunkat.
Ebben is azért dolgozunk, hogy különválasszuk a valós célokat szolgáló vagyontervezést a pusztán adóelőnyre optimalizált megoldásoktól és felhívjuk olvasóink figyelmét az különbségekből adódó adózási és egyéb jogi kockázatokra.
Most is ezt érdemes tenni: őszintén beszélni arról, mi lehet indokolatlan adóelőny, és mi az, ami társadalmilag és családilag is hasznos, védhető vagyontervezés.
1) Mi az, amit a közbeszéd félreért?
A bizottsági meghallgatás után megjelent cikkek egy része úgy fogalmaz, hogy az adóreform részeként „eltörlik a bizalmi vagyonkezeléshez (BVK) kapcsolódó adóelőnyöket”.
Ebből könnyen azt szűrhetjük le, hogy minden BVK adóelőny megszűnik, tehát BVK-t csinálni sem éri meg. Ha meghallgatjuk a beszédet, akkor viszont egyértelművé válik, hogy nem erről van szó. Kármán András miniszter úr mondatában ott szerepelt az „indokolatlan” jelző, ami nem teljes eltörlést jelen (ahogy az sem igaz, hogy a köz- és magánvagyon keveredése kapcsán beszélt volna a bizalmi vagyonkezelésről).
Valójában visszanyúl ahhoz az adójogi alapelvhez, amiről már mi is több ízben értekeztünk: a joggal való visszaélés tilalmához / rendeltetésszerű joggyakorláshoz. Ennek oka, hogy a legtöbb bizalmi vagyonkezelés jelenleg nem képes betölteni társadalmi funkcióját:
1. nem segít a generációváltásban (vagyonrendelő nem engedi át a tényleges irányítást a következő generációnak
2. nem rendez lényeges öröklési kérdéseket (vagyonrendelő halála esetén a struktúra működésképtelenné válik vagy hagyatéki eljárás közbeiktatásával tud csak újra működőképessé válni)
3. nem szolgál családi- és/vagy öngondoskodási célokat (pl. vagyonrendelő vagy családtagjainak ellátása öregkor vagy betegség esetén)
Röviden: a legtöbb bizalmi vagyonkezelési szerződés mögött nincs az adómegtakarításon kívüli cél. Márpedig nem ez volt a jogalkotó szándéka.
A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy a saját szakértői becsléseink szerint a meglévő bizalmi vagyonkezelési jogviszonyok több, mint 90%-a ún. eseti (vagy köznapi nevén „családi”) bizalmi vagyonkezelés. Ezek legalább szintén 90%-a olyan, amelyben a vagyonrendelő lényegében ugyanolyan korlátlan tulajdonosi jogokat gyakorol, mintha létre sem jött volna a bizalmi vagyonkezelés. Márpedig a nemzetközi gyakorlat szerint a vagyonrendelő tulajdonosi-rendelkezési jogának feladása az a pont, amely „érdemessé” tehet egy trustot adókedvezményekre.
Magyarul: nem az a kérdés, hogy „lehet-e BVK-t alapítani”, hanem az, hogy miért és hogyan – és hogy a működés tartalmilag is védhető-e.
2) Mit nevezünk indokolatlan adóelőnynek BVK-környezetben?
Álláspontunk (és a hazai adójogi keretrendszer) szerint indokolatlan adóelőnyben azok a bizalmi vagyonkezelések részesülnek, amelyekben az „előny” nem egy valós vagyontervezési cél „mellékhatása”, hanem maga a cél.
A „joggal való visszaélés” kapcsán ez annyit jelent, hogy BVK alapításakor „ne kizárólagosan (elsődlegesen) a várható adóelőny lebegjen célként a szemünk előtt”.
A tipikus „adóoptimalizálásra gyártott” eseti BVK mintázata
Legkönnyebben a következő bizalmi vagyonkezelések csúszhatnak át a rendeltetésellenes zónába:
- nincs érdemi testreszabásuk (nincs valódi juttatási rend, governance, utódlási logika, befektetési stratégia lefektetve),
- a vagyonrendelő és a kedvezményezett ugyanaz a személy (más kedvezményezettek leginkább csak a vagyonrendelő mint elsődleges kedvezményezett halálát követően léphetnek be),
- és a vagyon feletti tényleges kontroll lényegében változatlan (papíron „átad”, a gyakorlatban ugyanúgy rendelkezik, mint korábban).
Fontos árnyalat: a családi (eseti) BVK-nál a jogszabályi keretek ténylegesen engedik, hogy a vagyonrendelő közelebb maradjon a működéshez – akár úgy is, hogy tevőlegesen részt vesz a vagyonkezelésben. Ez bizonyos esetekben indokolható is lehet (pl. ha ő maga nem kedvezményezett). A probléma ott kezdődik, amikor ez nem célok teljesülését (vagyontervezési szempontokat), hanem csak adótechnikai pozicionálást szolgál, és hiányzik mögüle a valós gazdasági/családi indok.
3) Miért kockázatos a „csak-adózási céllal létrehozott” BVK?
A rendeltetésszerű joggyakorlás megsértésének következménye nem feltétlenül az, hogy „érvénytelen a szerződés”, hanem az, hogy az adójogi következmények mások lesznek.
A sorozatunkban részletesen leírtuk: ilyen esetben az adóhatóság akár becsléssel is megállapíthatja az adóalapot, és a bizonyítási teher is kedvezőtlenül alakulhat.
Ráadásul az Art. „valódisági klauzulája” alapján a hatóság a jogügyletet tartalma szerint minősítheti.
Egyszerűen: a BVK nem attól lesz védhető, hogy „megvan a papír”, hanem attól, hogy a papír és a valós működés ugyanazt a történetet meséli.
4) Mi a BVK valós célú arca? – amit kár lenne egy kalap alá venni
A BVK lényege röviden így foglalható össze: a vagyonrendelő átadja a vagyont a vagyonkezelőnek, aki azt a vagyonrendelő által meghatározott kedvezményezettek érdekében, az előre rögzített szabályok szerint kezeli.
És hogy milyen valós célok állnak mögötte leggyakrabban?
- gondoskodás a családtagokról élethelyzetekben (tanulmányoktól egészségügyi ellátásig),
- a családi béke és a részesedési viták kezelése előre rögzített szabályokkal (akár családi alkotmány mentén),
- öröklési és utódlási kérdések rendezése úgy, hogy a családi cég működése ne bénuljon meg, és a kifizetések folyamatosak maradjanak.
Ezek mind olyan célok, amelyeknél egy jól felépített vagyonkezelési keret több, mint adó – valójában a vagyonunk működési biztonsága.
5) Hol húzódik a határ? – 3 „zöld jelzés” és 3 „piros zászló”
Elkülönült szerepkörök vannak (ki dönt, ki ellenőriz, ki jogosult juttatásra).
Van testreszabott juttatási és döntési rend (nem „majd megbeszéljük”).
Van működtetési fegyelem és dokumentáltság (beszámolás, admin, compliance).
A vagyonrendelő = a kedvezményezett, és a működésben nincs érdemi „távolság” a két szerep között
Nincs valós gazdasági/családi indok, csak az adómegtakarítás narratívája
Nincs adminisztrációs és megfelelési fegyelem, pedig ez elmaradás esetén következményekkel járhat
6) Mit tegyünk, ha van eseti BVK-nk – és nem akarunk „rossz kategóriába” kerülni?
A jó hír: a legtöbb helyzet nem fekete-fehér, és sok konstrukció „átfordítható” valós célú, védhető működésbe.
Gyakorlati lépések:
- Cél- és szereptisztázás: miért van BVK? kit véd? milyen élethelyzetre?
- Testreszabás: juttatási szabályok, döntési rend, utódlás, protektor/jogosítványok.
- Működtetés: beszámolás, admin, accounting & reporting, compliance – mert a „jó papír” működés nélkül csak kockázat.
- Szükség esetén struktúraváltás: amikor a cél a függetlenség és hosszú távú stabilitás, a professzionális vagyonkezelés sokszor erősebb védelmet ad.
Ha a közbeszéd arról szól, hogy „eltörlik a BVK adóelőnyöket”, az APELSO-nál mi ezt a kérdést egy mondatban így fordítjuk le: a rendeltetésellenes, pusztán adóelőnyre épített struktúrák korszaka elmúlik – a társadalmilag hasznos célú, jól működtetett vagyontervezésé nem.
APELSO Útravaló: a rendeltetésellenes, pusztán adóelőnyre épített struktúrák korszaka elmúlik – a társadalmilag hasznos célú, jól működtetett vagyontervezésé nem.