APELSO Blog

A DÁP és a digitális állam – Valódi fejlődés, vagy csak látszat?

A kezdeti viharfelhők

Felhasználi oldalról két komoly aggály fogalmazódott meg a DÁP-pal kapcsolatban. Egyfelől sokan attól féltek, hogy az ügyfélkapu megszűnésével, rengeteg addig könnyen elérhető szolgáltatás is megszűnik, ezzel nehezítve az eddig megszokott mindennapjaikat a felhasználóknak. Az ezzel kapcsolatos aggodalmak hamar elillantak és mindenki számára világos lett, hogy minden eddigi funkció továbbra is elérhető marad mindenki számára, mivel maga az ügyfélkapu rendszer csak egyfajta „bejelentkezési felület” volt az egyes szolgáltatásokhoz, amin keresztül elnavigálhattunk az általunk használni kívánt oldalra. A DÁP (Illetve az Ügyfélkapu+) elindulásával tulajdonképpen ez a „bejelentkezési felület” cserélődött le, de az elérhető szolgáltatásokat az új applikáció, ugyanúgy megtartotta. Ennek a lépésnek a szükségessége a szigorodó európai jogszabályokra vezethető vissza. Annak érdekében, hogy csökkenthető legyen a visszaélések száma, biztonságosabbá kellett tenni a bejelentkezéshez szükséges azonosítás módját. 

Másodszor felmerült, hogy a DÁP-ba történő regisztrálással, egy olyan hatalmas adatbázis keletkezik, amelyek alapján a felhasználók könnyen profilozhatóvá válnak az állam számára. Ha jobban belegondolunk ez teljesen ellentmondásos lenne a rendszer létrehozásának indokaival. Az egész Digitális Állampolgár Programot az egyre szigorodó európai adatvédelmi jogszabályok hívták életre. Ezzel abszolút ellentmondásba ütközik a megadott adatokkal történő bármilyen visszaélés. Erre magának a DÁP applikációnak a működése is garanciát nyújt.

Hogy is működik ez a gyakorlatban?

Az applikáció letölti a rendelkezésre álló információkat a felhasználó okostelefonjára, így valamennyi adat kizárólag ott található meg. A felhasználón kívül azokhoz más nem férhet hozzá, és még a letöltés során is folyamatos titkosítás történik. Ebből kifolyólag az állam csak és kizárólag olyan adatokhoz jogosult hozzáférni, amelyekhez korábban is hozzáfért, és azokhoz is csak olyan mértékben, amilyenben a felhasználó hozzáférést ad a részükre.

Milyen előnyökkel jár az új rendszer bevezetése?

Vegyük sorra azokat a legfontosabb, még sokak számára ismeretlen új funkciókat, melyekkel a DÁP nagy lépést tett a modern ügyintézések és az „digitális társadalom” kialakítása felé. 

  • DÁP eAláírás

Az elektronikus aláírás területén az AVDH megszűnése egy olyan űrt, hagyott maga után, melyet DÁP eAláírás funkciója igyekezett kitölteni. Összeségében a legtöbb esetben igen jól helyettesíti elődjét, hiszen az új funkcióval minden állampolgár jogosulttá vált egy ingyenesen elérhető elektronikus aláírásra, de vannak még pótlásra szuroló hiányosságok.

A DÁP-on keresztül biztosított elektronikus aláírás, egy minősített elektronikus aláírás, melynek segítségével teljes bizonyító erejű magánokiratot lehet létrehozni, amely alkalmas szerződések megkötésére, nyilatkozatok megtételére és egyéb ügyletek aláírására. Kötőereje teljes mértékben megegyezik a kézi aláírással, ugyanakkor az AVDH-hoz képest egy igen nagy korlátja is van.

A DÁP eAláírás funkciója más személyek képviseletére nem használható, illetve nem használható a felhasználó saját nevében történő eljárására sem, ha az szakmai célú. Mindezeket lefordítva, ezt a fajta elektronikus aláírás cégképviseletre nem alkalmas, továbbá egyéni vállalkozók és ügyvédek is ki vannak zárva a felhasználói körből, az ő esetükben mindenképp fel kell keressenek egy erre specializálódott szolgáltatót, aki elkészíti a szükséges elektronikus aláírást a részükre.

  • eAzonosítás

Mindenképp említésre méltó a DÁP-pal bevezetésre kerülő eAzonosítási funkció, amely nevéből kiindulva sokszor még a szakmabelieket is könnyen megtévesztheti. Számos hétköznapi helyzet van, ahol egy-egy ügylet megkötése a felek személyazonosságának ellenőrzéséhez van kötve. Ezen folyamtokban a DÁP eAzonosítási funkciója tökéletesen felhasználható.

Ugyanakkor ezt nem szabad összekeverni a Pmt.-ben meghatározott ügyfél-átvilágítással. Utóbbinak ugyan a személyazonosság ellenőrzése része, de ezen kívül a törvény, más kötelezettségeket is meghatároz a szolgáltatókra nézve. Kiemelten fontos felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatókkal (pl.: vagyonkezelők, bankok, alapkezelők, ügyvédek stb.) kívánnak üzleti kapcsolatot kialakítani, nem lesz elegendő a szerződéskötéshez a DÁP-pal történő azonosítás. Ennek indoka, az, hogy ezek a kötelezett szolgáltatók, a rajtuk átáramló, illetve az általuk kezelt pénzeszközök mértéke miatt nagy pénzmosási és terrorizmus finanszírozási kockázatnak vannak kitéve, ezért az átlagosnál szigorúbb követelményeknek kell megfeleljenek. Ebből kifolyólag, ilyen helyzetekben érdemes tisztában lenni azzal, hogy az ügyfél-átvilágítás személyesen, vagy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, auditált elektronikus hírközlő eszköz útján történhet.

  • Erkölcsi bizonyítvány igénylés

Végezetül az, hogy DÁP applikáción keresztül van lehetőségünk erkölcsi bizonyítványt igényelni, sok folyamatunkat nagy mértékben meggyorsíthatja. Gondoljunk csak például egy nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelés esetén is az MNB előtt folyó engedélyezési eljárásra. A sikerességéhez elengedhetetlen a friss erkölcsi bizonyítvány, de számos más pozíció betöltésének is előfeltételét képezi. Az applikáció segítségével ez pár gombnyomást követően igényelhető, ami maximum 8 napon belül meg is érkezik, de a gyakorlatban nem ritka, akár az egy napon belüli ügyintézés sem.

Mit hoz a jövő?

A következő hónapokban, években igen izgalmas fejlesztések várhatóak a DÁP területén. 2026-ban várható további két  nagyszabású fejlesztés, a DÁP ePosta és eFizetés funkciója. A kötelezett szolgáltatók körében már egyre nagyobb igény mutatkozik a teljes ügyfél-átvilágítási folyamat lebonyolíthatóságának integrálására is. Tekintettel arra, hogy ennek bizonyos része már most is megvalósított a rendszerben, így nem is olyan ördögtől való gondolat, hogy ez a jövőben megvalósulhasson és valamennyi szolgáltató alkalmazni tudja azt, a saját folyamataiba építve.


Vajna Dávid - Compliance Officer

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Sikeres feliratkozás
Írjon nekünk
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.