APELSO Blog

2022 a „leg”-ek éve

Dr. Illés Itván, Partner

Szerző: Apelso

2022 nehéz év volt mindannyiunknak, vagyonosoknak, wealth managereknek egyaránt. Vagyona ugyanis mindenkinek van, sőt, általában összetettebb, mint gondolnánk. Aki tehát a pénzével vagy az ingatlanával gazdálkodott (benne lakott), szembesült 2022 nehézségeivel, vagyonporlasztó hatásával. Nézzük meg most ezek közül a szembeötlőbb „leg”-eket, amelyek kinek jobban, kinek kevésbé, de meghatározták az éves teljesítményét.

Pénzügyi vagyonkezelés meghatározó trendjei

Külföldön és idehaza is az elszálló infláció okozott gondot nemcsak a megélhetésünkben, de a befektetéseinkben is. A decemberi érték 24,5%-on tornyosult fölénk, és az éves átlagos érték is 14,5% lett. Vagyis ezt meghaladó hozamot kell elérnünk a befektetéseinken ahhoz, hogy „nullába” kerüljünk (forintban legalábbis).

Az infláció mellett viszont közgazdasági tankönyvbe illő példátlan módon egyszerre estek a részvény- és kötvényárfolyamok is 25-30%-ot. Világszerte. Megpróbálhattuk persze ellensúlyozni a részvénypiaci nehézségeket, ha a pénzünket állampapírban tartottuk, de az inflációt leküzdeni hivatott PMÁP is sokáig legfeljebb 6%-ot hozott, amit az őszi korrekció emelt csak fel 11,75%-ig. A forint mélyrepülése pedig szintén nem segített, ha a vagyonunkat euróban vagy dollárban mérjük. (Igaz, a devizapiacokon éppen ezért szépen lehetett keresni is.)

Egy biztos: vége annak az időszaknak, amikor csak az nem keresett pénzt a tőkepiacokon, aki nem akart.

Alternatív befektetések alakulása

„Ha nem megy a tőkepiacon, akkor próbáljuk meg máshol.” – gondolhatta az egyszeri befektető. Itt is könnyű volt azonban veszteséget szenvedni. Elég csak, ha a kriptopiacra gondolunk, ahol a már hagyományosnak nevezhető árfolyam-összeomlás mellett valamennyi befektetésünket is elveszthettük, ha a nem megfelelő tőzsdét választottuk (FTX botrány).

Ám aki például luxusórákba fektetett, akár meg is többszörözhette a pénzét. Nem volt rossz hobbi a whiskey gyűjtése sem: november végéig az RW APEX 1000 index (az 1000 legjobban teljesítő üveg whiskey-ből összeállított piaci mutató) pl. 9,75%-os pluszban állt, igaz a nyári csúcshoz képest érezhető volt már egy megtorpanás az áremelkedésben.

Ingatlanpiac

Jól szerepelt a magyar ingatlanpiac is a befektetési skálán, legalábbis papíron. Az egyik ingatlanközvetítői hálózat szerint 25%-os az országos emelkedés 2021-hez képest. Intő jel ugyanakkor, hogy 2022 decemberében az adásvételek száma 43%-kal csökkent 2021 azonos időszakához képest, így virágzó itthoni lakáspiacról biztosan nem beszélhetünk.

Nincs ez másként a bérletek terén sem. Az állampapírok 10% feletti hozamaival szemben a bérbeadás igencsak nehezen tudja felvenni a versenyt. Hiába nőttek novemberig országosan 22%-ot az albérletárak, a bekerülési költségre vetített hozam még a jövedelmezőbb rövidtávú lakáskiadás esetében is csak nagyon ritkán lépi át a 8-10%-ot. A stagnáló/csökkenő várakozások pedig a kilátásoknak sem kedveznek.

Magyar vállalkozások

Nem mindegy persze, hogy alakulnak az ingatlan- és pénzügyi befektetéseink. A legtöbb családban azonban nem ezek képezik a vagyon magját, hanem a családi cég. Márpedig a magyar vállalkozások számára szintén elérkezett a Kánaán vége.

Pozitívumok és jó lehetőségek akadtak persze. Az elszaladó alapkamat mellett pl. a Széchenyi program a maga 0,5-3,5%-os kamatával álomszerűnek mondható, a piaci hitelek viszont drasztikusan megdrágultak.

Pedig finanszírozásra szükség lenne, hiszen az energiaköltségek egyes cégeknél akár tízszeresre is növekedhettek, míg másoknál az euró-forint árfolyamingadozás (importcégek) vagy a hatósági árszabályozás (független benzinkutak, kiskereskedelem) jelentettek kihívást.

Mindennek tetejébe a legfrissebb hírek szerint beindult idehaza is az ár-bér spirál, az infláció és a béremelések kényszere pedig kétoldalról is nyomás alá helyezi a vállalkozókat.

Adózás

A legnagyobb horderejű döntés természetesen a KATA visszavágása, és a minimálbér emelése volt, vagyonkezelői szakmai szempontból azonban szintén jelentősnek mondható a TBSZ-számlára jogosultak körének bővítése a vagyonkezelő alapítvánnyal. A családi vagyon megőrzésére hivatott jogi megoldások így már egységesen részesülhetnek a magánszemélyeket illető kedvezményből.

Jog, compliance

A vészhelyzeti jogalkotás és a vele járó kiszámíthatatlanság sem könnyíti meg az életünket, hiszen néha egyik napról a másikra változnak meg alapvető jogszabályi feltételek.

A változások között is külön kuriózumnak számít azonban a vagyonkezelői szakmai munkát leginkább érintő ún. tényleges tulajdonosi nyilvántartás bevezetése, ami ugyan tovább növeli a cégek és vagyonkezelési struktúrák adminisztratív terheit, a pénzmosás megelőzésének elősegítésével azonban fontos célokat szolgál. Vagy legalábbis szolgálna, ha az Európai Bíróság egy 2022 novemberi ítélete nem kérdőjelezte volna meg az alapját és működését.

Mit is mondhatunk tehát 2022-ről? Azt semmiképp, hogy egyszerű év volt. Sok trendnek és megoldásnak lett vége, ami korábban évekig, évtizedekig jól működött. A vagyonukat kezelők immár úton-útfélen nehézségekbe ütköznek. Sosem volt tehát akkora szükség teljeskörű és szakértő vagyonkezelésre, azaz wealth managementre, mint jelenleg.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Írjon nekünk
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.